Olvasom a lakásszövetkezeti törvény legújabb és már elfogadott módosításban, hogy minden egyes lakásszövetkezet minden közös épületrészében július 28-tól alapvetően TILOS lesz a DOHÁNYZÁS. Ettől csakis úgy lehet eltérni, ha az összes tag legalább 4/5-e megszavazza a házirendben ennek a tilalomnak a feloldását.
Csak a pontosság kedvvért: 2011. június 20-án fogadták el ezt a módosítást, amely tehát július 28-tól lép majd életbe. Onnan számítva van 180 napja minden lakásszövetkezetnek, hogy a törvénynek megfelelően módosítsa az alapszabályát, illetve létrehozza, ha még nem volt a mostantól már KÖTELEZŐ jelleggel előírt HÁZIREND-jét. Fontos ezt jól érteni; a módosítás hatálybalépésének pillanatától azonnal(!) lesz tilos a dohányzás, akár van már házirend, akár nincs, akár módosították már, akár nem – mindaddig a törvény szerinti tilalom marad érvényben, amíg az összes tag 80%-a konkrétan nem hoz ezzel ellentétes határozatot. Tehát attól, mert valakik esetleg nem vesznek róla tudomást, vagy halogatják, attól még szankcionálható.
Ezt értem, megértem és egyet is értek vele. Egykori dohányosként is pontosan ugyanezen az állásponton voltam mindig, mindenféle rendelet nélkül is.
Két dolog viszont továbbra se nagyon megy a fejembe:
1./ Miért csak a lakásszövetkezeti törvény rendelkezik erről, azaz, hogy miért nem érvényes ugyanez a társasházakra is? Hm? Meg tudja ezt magyarázni nekem valaki? Az persze világos, hogy ott nincsenek közös tulajdonú részek, csak közösen használt magántulajdonok, tehát nem húzható át egy az egyben a szövegezés. De egyszerűen nem hiszem el, hogy ne akadna jogász, aki ezt (az ebből a szempontból valójában csak egy kis formai) akadályt át ne tudná hidalni. Ennél sokkal csavarosabb jogszabályi megoldásokkal is találkozhatunk nap mint nap.
Hiszen a cél egy és ugyanaz, a rendelet szándéka tehát nem lehet más, minthogy ne szívjon füstöt, aki nem akar. Ebből a szempontból tökéletesen mindegy kellene, hogy legyen, milyen jogi keretek között él és működik egy lakóközösség.
Vagy csak én értetlenkedek? Lehetséges, hogy a társasházak esetében sem lehet dohányozni a közösen használt épületrészekben, csak ezt valahol másutt szabályozzák? Ha így van, akkor viszont ezt kellene világosabbá tenni.
2./ Talán csak a rossz tapasztalat hiánya teszi (mert szerencsére olyan házban lakom, ahol nincsenek durva konfliktusok, minden egyet nem értés normális mederben rendeződik), de elképzelni sem tudom, mik lehetnek azok a bizonyos szankciók a házirendet be nem tartókkal szemben. Mit lehet tenni, ha valaki a házirend konkrét tiltása ellenére, mondjuk vasárnap délután ütve-fúrózik? Pláne mit lehet tenni, ha valaki - akár házirend hiányában is – augusztus 5-én cigivel száll ki egy lakásszövetkezet liftjéből?
Vannak társadalmak, ahol a szemet-szemért törvénykezés még napjainkban is elfogadott. (Pár hete mesélte valaki, hogy bírósági (!) ítélet alapján önthet pár csepp savat egy megvakult nő az őt korábban savval leöntő férfi szemébe. Ez borzasztó!) Nem gondolom hát, hogy nekünk is jól rá kellene gyújtanunk és jól ráfújni a füstöt a füstölő egyénre… hadd tudja csak meg! Oké, csak viccelek, de akkor mi a megoldás? Mit tehet a lakóközösség itt, Európa szívében, 2011-ben anélkül, hogy végérvényesen kiásná a csatabárdokat, s csak annyira lakolna meg a renitens lakó (esetleg vendég?), hogy épp csak rendszeretőbbé válik, de nem csapna át mindez kemény ellenségeskedésbe.
-
-
Közös képviselő váltás 2012
-
-