”Könyörgöm, akasszuk fel!” – 1. 

Beküldte: MoraLisa 2012. január 29. 11:52:00
Értékelés: 0 Szavazat

Jaj, dehogyis! Nem kell senkit felakasztani, sem meglincselni, sem ócsárolni, normális, kultúrált körülmények között is simán visszahívható egy képviselő. Sokkal egyszerűbben és gyorsabban, mint hírlik. Példaként vegyünk egy 80 lakásos társasházat, ahol az egyszerűség kedvéért minden lakásnak egy tulajdonosa van és a 80-ból 20 olyan „nagylakás” van, amely egyenkénti tulajdoni értéke éppen kétszerese a maradék 60 „kislakás” egyenkénti tulajdoni értékének. Hogyan váltsuk hát le a főmumust?

1.lépés: Elegendő megegyezniük a szavazati jogok mindössze 10%-ával rendelkezőknek, hogy kezdeményezzék az ezt megtárgyaló közgyűlés összehívását, azaz egy ilyen társasház esetén ehhez elégséges mindössze 10 kislakás tulajdonosának vagy mondjuk 5 nagylakás tulajdonosának egyetértése.

2.lépés: Írásba kell foglalni a közgyűlés összehívására vonatkozó kérést, a javasolt napirend, az ok és a konkrét határozati javaslat szövegével, majd ezt (szintén írásban) át is kell vetetni a közösképviselővel.

3.lépés: Ha a képviselő nem hívja össze 30 napon belüli időpontra a közgyűlést, azaz a kezdeményezés átvételétől számított 22 napon belül nem küldi ki a meghívókat rá, ezesetben már a kezdeményezők illetve megbízottjuk vagy a számvizsgáló bizottság is jogosult összehívni a képviselő leváltására a közgyűlést, valamikor az átadástól számított 30. és 45. nap közötti időpontra.

4.lépés: Ezután lehet elkészíteni, szétküldeni és kifüggeszti a szabályszerű meghívót, nagyon ügyelve a formai követelményekre. Kötelező tartalom: időpont, hely, napirendek (a levezető elnök, jegyzőkönyvezető és hitelesítők megszavazásának napirendjének is szerepelnie kell). Kell továbbá a részközgyűlés megtartás esetén erre való utalás, valamint a megismételt közgyűlés időpontja és arra való figyelemfelhívás, hogy azon a közgyűlés már a megjelentek számától függetlenül, mindenképp határozatképesnek fog számítani. Praktikusan ugyanazon napra, egy-két órával későbbre érdemes kitűzni a megismételt közgyűlést, ezt ma egyértelműen engedi a törvény. Figyelem! Itt is érvényes a 8 nappal korábbi értesítési kötelezettség. Fontos tudni azt is, hogy a meghirdetett napirendben NEM szereplő ügyben érvényes határozatot hozni nem lehet.

6.lépés: A közgyűlés akkor lesz határozatképes, ha összes tulajdoni hányadnak több mint a felével rendelkező tulajdonostársak jelen vannak, akár személyesen, akár írásos meghatalmazás(!) útján. Érdemes hát a szintén elégedetlen, de közgyűlésre egyébként nem járó szkeptikusoktól begyűjteni minél több írásos meghatalmazást. Mert szélső esetben; ha például 50 kislakás vagy mind a 20 nagylakás + 10 kislakás tulajdonosa lejön vagy meghatalmazást ad, a közgyűlés simán határozatképes lesz. Ennek tényét a közgyűlés megnyitását követően, de a napirendekről történő szavazást megelőzően állapítja meg a közgyűlés által megválasztott elnöklő személy és a közgyűlési jegyzőkönyv vezetője (Aki lehet egyazon személy is) Fontos, hogy minden határozat megszavazása előtt újra meg kell állapítani a határozatképességet. Ha a közgyűlés elveszti határozatképességet, akkor meg kell ismételni, s a napirendből meg hátralévő pontokkal kell folytatni a közgyűlést.

7.lépés: A közgyűlésen sem kell sokat lacifacázni, hiszen a közgyűlés eredendő joga bármikor visszahívni a közös képviselőt. A leváltáshoz elég a jelenlévő tulajdoni hányadok egyszerű többsége! Nem kell tehát belemenni csúnya vitákat gerjesztő részletekbe se, mert ha ez valóban tiszta elhatározás, akkor csak simán meg kell szavaztatni és kellően adminisztrálni.

 

Összegezve: ha tehát a határozképességhez elég volt mondjuk vagy 10 kicsi + 20 nagylakás vagy 10 nagy + 30 kicsi, a leváltáshoz pedig az ottlévők legalább felét írja csak elő a törvény, akkor a 80 lakásból max. 15-20 lakástulajdonos szavazata is elég volt a törvényes és kultúrált menesztéshez.

Akkor hol itt a probléma? Sehol. Pofon egyszerű az egész. Hiszen még az utódlással sem kell aznap foglalkozni, mert a leváltott képviselő ügyvivőként addig is (legfeljebb azonban 90 napig) köteles ellátni a teendőket, míg új képviselőt választ a közgyűlés. Ha tehát nagyon sarasnak vélik az illetőt, vagy nagyon nagy a bizalmatlanság, végülis másfél-két hónap alatt meg lehet szabadulni tőle – s akkor még mindig marad három hónap megtalálni a megfelelő(bb?) utódot.

-

-

Közös képviselő váltás 2012

-

-

A poszton a kommentelés bezárva